Eltelt az első hét a 2011-es SEO versenyből. Pufogtattam párat és jó pozícióban várom a folytatást. Kicsit tartok is tőle, mert eddig könnyű volt. Van aki boksz gálát megelőző interjúkhoz hasonlóan fitogtatja erejét, hogy ő jön. Vajon miért nincs az élen? Sokkal célszerűbb gyorsan az élre kerülni, több a látogató, épül a közösség és könnyebb támogatást is szerezni.
Érdekesek a téma választások is. Nagyjából három csoport alakult ki. Páran a versenyt igyekeznek kommentálni apró kitérőkkel. Vajon kitart e nekik a téma végig, persze lehet időnként elkalandozni. A második csoport a Seobaglyak és keresőoptimalizálás útján halad. Ide tartozom én is, mivel ez a téma a verseny után is tovább vihető SEO blogként. A harmadik csoport meg a baglyakat helyezte a középpontba. Ez számomra fura, egy SEO-s inkább a bagolyról ír? Bár például Freedom ügyes kis humor blogot varázsolt köré. Természetesen vannak akik ötvözik a témákat vagy éppen ide-oda transzportálják az olvasót a keresőoptimalizálás és a baglyok biológiai valója között.
Akkor vágjunk bele az előttünk álló közel 12 Seobaglyak hétbe…
Már régóta csak vegetál a SEO versenyre készült blogom. Annak idején tervben volt, hogy keresőoptimalizálással kapcsolatos írásaimmal fogom tovább éltetni, de sajnos inkább gyakorlati SEO buherátor vagyok, mint elméleteket gyártó és titkokat kutató fajta.
Végül egy hirtelen ötlettől vezérelve, amolyan “SEO teszt” bloggá alakítom ezt a netszemét kupacot. Itt próbálom letesztelni az egyes Google találati listák erősségét. Egyrészt kíváncsiságból fogok elővenni egyet-egyet a keresőoptimalizálással foglalkozók referenciái közül. Másrészt pedig saját árajánlataim felmérésére fogom használni.
Persze azzal tisztában vagyok, hogy nem tekinthető tiszta terepnek egy ilyen blog. Ellenben számomra komoly információ értéke lehet minden egyes teszt eredményének.
Hamarosan jöhet is az első SEO teszt, méghozzá egy referenciával kezdek majd…
Elindult az X-Faktor, ami állítólag az RTL Klub eddigi legnagyobb költségvetésű műsora. Még a Google Magyarország keresőjében is érdekes dolog volt látható, az első találat felett friss Twitter bejegyzések voltak láthatóak. Vélhetőleg a legerősebb Twitter oldalakról mazsoláz a Google. Mi alapján mérhet? Követők száma, csiripelési szorgalom, stb. Bár van is egy ilyen Twitter Rank mérőm.
Az igazi SEO csemege viszont az első találat volt. Dobpergés és üdvrivalgás, nem az RTL X-Faktor oldala landolt ma az első helyen a Google vizsgálatainak alapján. Egy kedves ismerősöm buherátuma - remélem nem veszi zokon, hogy így nevezem X-Faktor oldalát - lehajrázta a többi keresőoptimalizálók által kreált blogot és a mai napra az RTL Klub-ot is maga mögé utasította. Kíváncsian várom a további eredményeket is.
Jómagam csak viccből (korábban terveztem, hogy beszállok, de nem bírom a stílust) írtam bejegyzést X-Faktor témában. Mivel a chat oldalamra került, így gyorsan 2. helyre léptem az “X-Faktor chat” keresésre dobott találatokban. Sajnos azonban ez a SEO remek nem materializálódik látogatókban, mert senki sem keres ilyet. Kicsit még bízom a Videó kereső oldalamra érkező X-Faktor videókat keresők számában, de ez már nem igazi SEO eredmény lenne, mert nem a Google szállítja a látogatókat.
Kinek is van szüksége a keresőoptimalizálásra?
Minden olyan weblap tulajdonosnak, akinek fontos, hogy weblapja nagy látogatottsággal rendelkezzen, mert ez hozza cégének, vállalkozásának a megrendeléseket, és ebből él meg. Segítségével egy weblap látogatottsága akár a többszörösére is növelhető, minek hatására cége profitja is a többszörösére növekedhet. Manapság egy cég számára nélkülözhetetlen az interneten való jelenlét ahhoz, hogy fel tudja venni a konkurenseivel a versenyt, és ne essen el egy csomó lehetséges új ügyféltől.
A keresőoptimalizálás segítségével egy szakember sikeresen tudja növelni weblapja látogatottságát, és a keresőkben elfoglalt pozícióit. Hiába van egy cégnek profi weblapja, ha a keresőkben nem jelenik meg az első oldalon a fő kulcsszavaira keresve, mert a látogatók 85-90%-a nem jut tovább a találati lista első oldalánál, és a második oldalon lévő weblapokat, csak a lehetséges érték töredéke nézi meg. Ha ön is hasonló problémával küzködik (van weblap, de kevés a látogató) akkor tekintse meg weblapunkat, ahol hatékony és elérhető áru megoldást kínálunk a problémájára.
Keresőoptimalizálás hatékonyan
Keresőoptimalizált weblap készítés
Ha még cégének nincs weblapja, de úgy döntött, hogy szeretne megjelenni az interneten is, és felvenni a piaci versenyt, akkor látogassa meg weblapunkat, hohol ajánlatot kaphat weblapjának elkészítésére, amihez ajándékba adjuk az onsite optimalizálást is, hogy a keresők találati listján egyből jó helyet foglalhasson el, és könnyebben lehessen a top 10 találat közé juttatni.
Keresőoptimalizált weblap készítés
Legyen sikeres az ön cége is az interneten segítségünkkel!
Seo - World
Keresőoptimalizálás szolgáltatásunkkal elérheti, hogy honlapjára könnyen találjanak rá akkor is, ha nem ismerik a címét. Ilyenkor fontos, hogy internetes keresőt (pl. Google) használva is egyszerűen jussanak el az Ön honlapjára - ennek pedig az a feltétele, hogy a megfelelő szavakra keresve az Ön honlapja a kereső találati listáján elöl szerepeljen. A keresőoptimalizálás (SEO - search engine optimization) lényege, hogy weboldalának felületeit olyan keresőbarát webes felületekké alakítjuk át, hogy a keresőrobotok könnyen bejárható, a robotok számára is informatív felületnek lássák. Valamint a weboldalt ellátjuk azokkal az alapvető kereső robotoknak szánt információkkal (meta tegek), ami alapján a robotok hozzájutnak a szükséges információhoz weboldalunkról (címe, leírása, nyelvezete, karakter készlet típusa, ….). Kiemelt címszavakkal és megfelelő, releváns szövegezéssel felhívjuk a keresők figyelmét, hogy weboldalunk a keresők találati listájának előkelő helyezései között (az optimalizált kulcsszavakra) foglaljon helyet.
Kiépítjük weboldalának széleskörű, minőségi, többségben releváns link kapcsolatait, számos információt helyezünk fel a webre weboldalának tartalmáról, szolgáltatásáról. A linkkapcsolatoknak köszönhetően nem kizárólag a keresőn keresztül juthat látogatókhoz, hanem a linkkapcsolatai révén is, és emelkedni fog weboldalának PageRank értéke is. Természetesen az általunk elvégzett keresőoptimalizálás ennél lényegesebben összetett és több szempontot is érintő folyamat!A fentiekben leírt módon kialakított weboldalak oldalait a keresők indexelni fogják (megjelenítik találati listájukba), illetve kiemelkedő helyezéssel honorálják.
Mindenki keres valamit, és lehet, hogy te éppen egy SEOs céget keresel. Ha így van, akkor ajánlom a SEOmarketing.ro-t, a keresőoptimalizálás, vagy ahogy ők nevezik, a Google szelídítés új magyar brandjét.
Az oldal a keresőoptimalizálás, az online PR-t és az internet marketinget új nézőpontból közelíti meg, mégpedig a macskákéból. Ha azt szeretnéd, hogy az oldaladnak több látogatója legyen, vagy keresőoptimalizálással kapcsolatos szolgáltatásra van szükséged, mindenként nézz rá az oldalra. Az oldal folyamatosan bővül új tartalmakkal, így megéri újralátogatnod, ha már jártál ott. Az oldal designja is rendhagyó, hiszen szakítva az unalmas szürkével, amit az ilyen oldalaknál megszokhattunk, ez igencsak macskásra sikerült.
Köszönöm.


Természetesen nem a Mikulás és a Jézuska vágott bele a keresőoptimalizálásba. A karácsony bizony jó üzlet és természetesen a seo-hoz értő webmesterek is minél nagyobb szeletet próbálnak szakítani a karácsonyi tortából. Sajnos nekem nem sok ötletem volt. Egyetlen esetlen próbálkozásom a chat oldalamon bevezetett karácsonyi sms-ek rovat volt, de ennek seo részét sem vittem túlzásba. Sőt a mindössze egy kis G-portal reklámban és egyetlen apró lap.hu linkben kimerülő optimalizálás valószínűleg látogatókat sem hoz. Igaz, hogy munkám sem volt vele, ugyanis az sms-eket az oldal látogatói küldték be. Egyikük meg is nyeri az sms-ek elküldéséhez szükséges Nokia 2760-as telefont. Az akció nagyon úgy tűnik, hogy veszteséges lesz. Persze a Chat-Lak-ozz! új tartalommal bővült és azt mondják, hogy gazdasági válság ide vagy oda, azért jővőre is lesz karácsony.