31
márc

Csillag Születik 2011-re gyúrva

   Beküldte: admin   --> Seo

Új területen igyekszem kipróbálni buherátori képességeimet. Ezidáig még egyszer sem próbálkoztam olyan szezonális jellegű és populáris témával melyet a média kínál a webmesterek számára. Most is inkább a körülmények szerencsés összjátéka kínálta az alkalmat számomra.

Valójában már 2010-ben az X-Faktor indulása kapcsán megfordult a fejemben, hogy talán érdemes lenne energiát fektetni egy ilyen projektbe és az ismerősök eredményei is ezt igazolták. Idén pedig a Való Világ 4. szériáját is meg lehetett volna lovagolni. Valahogy azonban mindig későn jött az ötlet. Most viszont szereztem egy korosabb domain-t, mely korábban is zenei oldalként működött, így érdemesnek találtam a tartalommal való feltöltésre.

Csillag Születik kép

Valójában nem mozgok otthonosan a zene világában, de a verseny - ami a Csillag Születik 2011 esetén várható - megfelelő hajtóerő számomra. Az idő rövidsége ellenére egész jól sikerültek az előkészületek is. Egyenlőre persze nem lenne reális a találati lista elejére kívánkoznom, hiszen ott a hivatalos Csillag Születik oldalnak és az előző szériák alatt létező lapoknak van bérelt helye.

A Nagy Duett kép

Szokásomhoz híven, ha már belevágtam, mindjárt több témával, azaz jelen esetben több műsorral is foglalkozom. Éppen kapóra jött, hogy a rivális tévécsatorna, a TV2 is új zenei műsorral próbálkozik. A Nagy Duett című vetélkedő ráadásul már a kezdés előtt is több hírrel szolgál. Itt azonban más jellegű problémákkal találkozom a keresőoptimalizálás terén, míg a Csillag Születik esetén a régi weboldalak jelentik a SEO nehézségét, addig a TV2 show-jánál az újdonságra lecsapó bulvár magazinok ereje okoz kihívást. Bár ez utóbbi sokkal jobban fekszik nekem, módszereim általában jól működnek új kulcsszavak esetén.

Különlegessége a dolognak, hogy én egy, nem kulcsszavas domain segítségével próbálok helytállni, ráadásul nem is külön aldomain-eken elhelyezett blogokkal. Ez a megoldás persze együtt jár hátrányokkal és előnyökkel egyaránt. Főként azért döntöttem e megoldás mellett, mert így új tapasztalatokat szerezhetek, ugyanis ebben a felállásban még nem próbálkoztam. A lapot a két műsor befejezte után is szeretném futtatni, hiszen jön majd az X-Faktor 2011 és valószínűleg a Megasztár sem került végleg parkolópályára.