Micsoda időket élünk. Kedvenc fórumomban olvasgatva szívom magamba a tudományt éppen mikor egy segítséget kérő topikra figyelek fel. Jó keresőoptimalizáló buherátorként azonnal meglestem mi is ez, mert ugye jó tettért cserébe jót várhatok. No meg persze a seonyár2008 verseny közepén nem árt a jó támogatás sem.
Ez viszont nálam kiverte a biztosítékot. Mikor olvastam már felment bennem a pumpa. Nem bírom a globális naivitás okozta “kisnemnormális” akciók ilyen formában való megjelenését. Még azt mondják, hogy a seonyár2008 teleszemeteli a netet. A lényeg, hogy ez volt az oldalon (a címét szándékosan ki sem írom):

Azzal én egyetértek, hogy tévedés ne essék, hogy ne lopják el a pénzt. No de egy ilyen népszavazás csak kb. 4 milliárd kemény magyar forint kidobása. Tudjuk, hogy lehet szerezni számlákat, bizonylatokat. A másik része pedig, hogy ilyen buta, már bocsánat, módon befolyásolják az embert. Szinte rikít, hogy az “IGEN”-t nyomd meg te birka. Még egy apróság, én szavaztam, “NEM”-mel szavaztam. Már legalább 387-en vagyunk és egy biztos nem politikus, csak racionálisan gondolkodó, egyszerű buherátor.
Ennyi off már hiányzot a seonyár2008 blogomból…
Másfél hónappal ezelőtt indultam a rangsor 5. helyéről és a legrosszabb helyezésem eddig a 7. volt. Seonyár2008 pályafutásom során sikerült hetekig a dobogós oldalak között lenni. A mai napon viszont eddigi legrosszabb pozicióm köszöntött reggel, 8. helyen vagyok. Kissé elkeserítő, de nem menthetelen helyzet szerintem. Van még vissza a seonyár2008 küzdelemből másfél hónap, talán éppen sikerül ismét az élre kerülnöm. Íme az eddigi produkcióm:

Más versenytársaim is zuhanytak a találati listán. Stefán és Jozsoo már messze van az első százastól is. Közben pedig új seonyár2008 blogok kerültek előrébb, bevallom néhányukat már leírtam. Az eddig szintén dobogós Canga versenytársam is vesztett poziciókat. Andrea még kitart az első helyen. Meglátjuk holnapra mit talál ki a Google seonyár2008 ügyben. Talán már nem tud meglepni.
Elért engem is a Google segbe rúgás, ugyan a mai nap a seonyár2008 rangsorban még nincs nyoma, de a keresőben már csak 10. hely környékén tanyázom. Ahogy Stefán, Atomvillanás és Jozsoo sem tudta a konkrét okot úgy most én is tanácstalanul keresem, hogy mi lehet a magyarázat.
Igazából a verseny kezdete óta szinte ugyanaz a stratégiám, lassú linképítés, rendszeres tartalomnövelés és persze folyamatos jelenlét a webes körökben. Úgy látszik a seonyár2008 útjai kifürkészhetetlenek. Talán jobb lenne a többi lapom keresőoptimalizálásával foglalkozni, talán az jövedelmezőbb lenne. Valahogy mégis továbbra is vonz a seonyár2008. Nem is a díjak, hanem sokkal inkább a büszkeségem miatt. Egyenlőre viszont búcsúzom a dobogótól és további jó versenyzést kívánok az élen állóknak. Persze azért figyeljék a hátukat, mert én igyekszem vissza.
Seonyár2008 versenyre fel!
Sajnos pünkösdinek bizonyult a seonyár2008 királyságom, ma reggelre ismét Andrea vezette a rangsort. Szeretném megköszönni a támogatóimnak az eddigi segítségüket. Vannak ám egyre többen, akik segítenének a seonyár2008 versenyen, szinte naponta kapom a leveleket rajongóimtól. Most is egy ilyen segítő levél adta az ihletet a post megírásához. A közösségi oldalam egyik hölgy felhasználója szokatlanul bátor módon próbálná segíteni seonyár2008 pályafutásom. A hölgy egy fotót is küldött elképzeléséről, íme:

Akit érdekel az ajánlat az írjon a hölgynek a következő címre: nagykamu@seonyar2008.hu
Még egy picit büszkélkedem a seonyár2008 versenyen való első helyre érkezésemmel. A mai napon ugyanis a hivatalos seonyár2008 rangsorban is az élre álltam, ezt természetesen meg kellett örökítenem.
Íme a rangsor:

Úgy tűnik felértem a seonyár2008 csúcsára. Aki látogatja a blogomat az már tudja, hogy ezt nem ússza meg a világ mellveregetésem nélkül. Íme:

Tudtam, hogy szeret a Google és azt is tudom, hogy innen lehet igazán nagyot esni a seonyár2008 versenyen. Ez van, nem egy versenylap zuhant már le az élről a seonyár2008 versenyben. Az igazán ijesztő az, hogy most már győzni akarok, meg akarom nyerni a seonyár2008 küzdelmet. Mindig a beképzeltségem volt nagyobb a tudásomnál, de a SEO szó jelentését már közel fél éve ismerem. Sajnos olyan messze még a seonyár2008 vége. Az viszont már biztos, hogy jártam a seonyár2008 csúcsán.
Mostanában nem volt időm a seonyár2008 versenyre. Prózai oka ennek mindössze annyi, hogy építem a házam. Közben láttam, hogy a talán egyetlen női versenyzőnk, akivel sokáig fej-fej mellett küzdöttünk, szépen a seonyár2008 élére állt. Gratulálok neki. Igyekszem kicsit én is fokozni a seonyár2008 jelenlétemet, sikerült beszereznem egyet a nemrég megjelent Seonyár2008 kitből.

Ez a remek szoftvercsomag szinte emberi beavatkozás nélkül végzi a seonyár2008 versenyhez szükséges linképítést. Ezen felül analizálja a seonyár2008 versenyoldalam és a versenytársak oldalait, majd javaslatot tesz a módosításokra. Folyamatosan figyeli a Google találati listát seonyár2008 kulcsszóra, ha javul a helyezésem gratulál, ha pedig rontanék, akkor vigasztal és bíztat. Ma már el sem tudnám képzelni az életem seonyár2008 kit nélkül.
Szüneteltettem kicsit magam a seonyár2008 versenyben. No nem állok le végleg, csak picit ráuntam. Tegnap nagyon jó volt kicsit mással foglalkozni, meg Stefán ingyen blogszolgáltatását megtolni kicsit. A seonyár2008 most úgyis beállt egy kicsit, talán ha elkezdek kicsit visszaesni akkor majd lesz motivációm a melóhoz. Igen így egy hónap elteltével a seonyár2008 már meló. No meg ugye más lapjaimat sem szabad elhanyagolni, legfőképpen azért, mert azok nem 3 hónapra készültek és nem utolsó sorban pénzt is hoznak a konyhára. Persze a seonyár2008 is fontos, de nem a pénz miatt. Büszke gyerek vagyok, jól esne egy szép eredmény a seonyár2008 küzdelemben. No és a Seo Fórum tagjai közé is nagyon jó lenne kicsit felnőni. Már így is nagy élmény, hogy egyesek azt hiszik értek ehhez az egészhez. Be kell vallanom, hogy csak “buherátor” vagyok. Itt a seonyár2008 versenyen is csak összerakok dolgokat. Engem is meglepett az eredménye, főként, hogy a blog és a WordPress motor nekem nagyon új pálya. Eddig kizárólag Joomlával foglalkoztam, de a seonyár2008 egy keresőoptimalizálási verseny a Joomla pedig nem túlságosan jó e téren.
Ahhoz képest, hogy semmi ötletem nincs, elég szép kis szófosást piszkítottam a monitorra. Jól meg is dícsérem magam, mert a seonyár2008 szó is megfelelő mennyiségben szerepel e szösszenetben.
Pátok halandók! Remélem holnap többet hozok ki magamból…
Van egy kicsi lányom, no jó nem is olyan kicsi, már 20 hónapos. Én minden nap azt várom, hogy mondjon végre valamit, persze ő mondja a szokásosakat. Tudja már, hogy apa, anya, mama, papa, pápá és persze kaka. Szoktam neki tanítani is új szavakat, a karika, a kupakocska már tűrhetően megy. A seonyár2008 viszont sehogy sem sikerül neki.

Pedig minden nap végig nézi ahogy készítem a seonyár2008 blogomat. Hiába próbálom és még az asszony is neheztel rám, mert szerinte rengeteg a seonyár2008 versenynél fontosabb dolog van a világon. Hiába, a nők szűklátókörüek nem képesek megérteni, hogy itt többről van szó, mint elsőnek lenni a seonyár2008 versenyen. Küzdök tovább és majd beszámolok, ha a lányom azt mondja: seonyár2008.
Egy új és eddig ismeretlen kór jelent meg a seonyár2008 blogok olvasói között. Az orvosok eddig csak a seonyár2008 mániát találták közös kapocsként a földrajzilag egyébként elkülönülő esetek között. A kór elnevezése “alufólia” lett. A seonyár2008 versennyel foglalkozó betegnek alul fóliája van, felül pedig kilyukadt az aurája és sugárirányba hülye lett. Az eléggé tünetszegény betegség rövid lappangási idő után teljes fertőzöttséget ér el. A hétköznapi életben szinte észre sem veszi sem az egyén, sem pedig környezete a betegséget. Egyetlen esemény hatására pedig szörnyű, borzasztó tragédiát okozhat a seonyár2008 mániás páciens. Természetesen ezen esemény mellőzése teljesen tünetmentessé teszi a fertőzöttet.
Tilos a valószínűleg alufóliában szenvedő embernek a trabant hátsó ülésén utaznia, mert balesetveszélyes. Igaz, hogy nem neki, hanem annak aki mögötte jön.

Ugyanis azt hiszi, hogy “ni má eNDéKá-sok itthagytak egy billegő fejű nájlonkutyát és egyből lenyeli a söröskupakot meg a gömbvillámot”. A betegség kezelésére teljes seonyár2008 megvonás és naponta háromszori pók sarokból való kiharapása alkalmas.
Mai nap érdekes dolog történt velem. Rendes ember lévén reggel bementem a munkahelyemre dolgozni és csak éppen meglestem a seonyár2008 verseny állását, a hozzászólásokat és persze a blogomat. Lényegében nem is seonyár2008 versenyeztem. Becsületesen végeztem a munkámat. Éppen szöveget szerkezstettem és eszembe sem jutott a seonyár2008, de egyszer csak ez tűnt fel a monitoromon:

Rendesen megijedtem, sokáig keresgéltem a kandikamerát. A magyarázatot keresve végül felhívtam a Microsoft képviselőjét. Sikerült megtudnom, hogy a seonyár2008 szándékosan került bele termékükbe. A cég fantáziát lát a versenyben és ilyen módon is szeretné támogatni. A seonyár2008 súgó kiegészítés az automatikus frissítés során kerül a gépekre. Figyeli a gép használójának seonyár2008 aktivitását és szükséges esetben működésbe lép.
Eddig is sokszor vertem már a mellem a seonyár2008 helyezésem miatt, de ma elértem az eddigi legjobbat. Végre második helyen jegyzett a Google. Íme:

Olvasgattam a blogokat rendesen, főként a seonyár2008 rangsorban hátrébb elhelyezkedő versenyzőkét. Sokan vannak akik örülnek egy 17. vagy éppen 24. helynek. Gondolom én is hasonlóan lennék, de valami ok miatt a Google kedvel engem legalábbis seonyár2008 szempontból. Volt olyan is aki örömmel látta, hogy egy városból akár 3 látogatója is többször visszanézett a seonyár2008 blogjára. Ez a város pont Mohács volt, nos én pedig pont itt lakom és ráadásul simán előfordul, hogy naponta több ip-vel böngészek. Én sajnos nem figyelem annyira a seonyár2008 blogom statisztikáit, de napi 110 körüli egyedi látogatóm van. Gondolom vannak fiúk és lányok, öregek és fiatalok, no és persze rengetek seonyár2008 versenyző. Persze látogató szám tekintetében segítségémre van Chat-Lak-ozz! nevű közösségi portálom is. Köszönöm minden felhasználómnak a seonyár2008 versenyben nyújtott támogatását.
A 2. hely természetesen még nem jelenti a végső sikert a seonyár2008 versenyben, de egy szép emlékkép lesz itt a blogban.
Ismert asztrointernet kutatók is alátámasztják, hogy a seonyár2008 egén legalább egy fekete lyuk jelent meg. Dr. Üstökös Tihamér az internet asztrológia elismert doktora nyilatkozta blogomnak, hogy egy általa már többször megfigyelt jelenség tűnt fel a seonyár2008 háza táján. Az általa “sugárirányban hülye” fekete lyuk névre keresztelt internetes fekete lyuk viselkedése teljesen kiszámíthatatlan. Többször megfigyelte, hogy mielőtt végez az áldozatává vált weboldallal hosszasan játszadozik vele. Emiatt az oldal nagymértékű ugrásokat hajt végre a Google hyperterében.

Nagyon valószínű, hogy ez a fekete lyuk ragadta el a versenyben vezető két blogot is. Talán az egyikkel már végzett is. Sajnálatos, hogy a következő áldozat becslése teljesen reménytelen. A tudósok szerint az egyetlen remény, hogy meglinkelik ezt a blogot a seonyár2008 résztvevői. Ezen és az imádkozáson kivül nem sokat tehetnek a seonyár2008 versenyzői. Apró reménysugár, hogy ez a típusú fekete lyuk viszonylag rövid életű, körülbelül 5-6 napig képes pusztítani, de találtak már több hónapig dühöngő példányt is.
A fekete lyuk irgalmazzon a seonyár2008 blogoknak!
Most olvastam Laci seonyár2008 versenyblogján, hogy kiszáll a versenyből, mert sok dolga van. Talán örülnöm kellene, hogy egy nagyon erős versenyzővel kevesebbel kell megküzdeni, de inkább sajnálom. Szeretek igazán profikkal versenyezni, még akkor is ha eleve nincs esélyem a győzelemre. Azért maradnak még bőven a seonyár2008 versenyben olyanok, akik nálam sokkal jobban értenek a keresőoptimalizáláshoz. Jó munkát Laci!
A tegnapi seonyár2008 versennyel kapcsolatos bejegyzésemet egy kicsit koorigálnom kell. Azt írtam ugyanis, hogy a mögöttem lévő két versenyző, Canga és Andrea nem veszélyes. Az idő hamar rám cáfolt, mára mindketten megelőztek a seonyár2008 rangsorban. Elnézést kérek tőlük beképzeltségemért, de nem adom fel. A 3-5. hely között annyira közel járunk egymáshoz, hogy óránként cserélünk helyett a seonyár2008 kulcsszóra. Elég aggasztó Jozsoo, alias PRGizi feltűnése is mögöttünk. Remélem ez a nagy verseny hamarosan közelebb visz minket a két vezető seonyár2008 bloghoz is.
A seonyár2008 kapcsán végzett alapos kutasások kiterjedtek a a Googlebotot legjobban csalógató szavakra is. Többezer magyar szó vizsgálata mellett számos híres ember nevét is vizsgálták. A hosszú vizsgálódás eredményét közzétették a seonyár2008 szervező. A top tízbe bekerült Fekete Pákó, Dundika és Győzike is. A legjobb magyar Googlebot csali viszont Kiszel Tünde lett. A verseny szervezői szerint nem lehet megnyerni a seonyár2008 versenyt Kiszel Tünde nélkül. Várhatóan hamarosan a seonyár2008 versenyoldalakat ellepik a ŰKiszel Tündével kapcsolatos cikkek. Nem tudni még, hogy ennek milyen következményei lesznek az internetes társadalomra nézve.

Szakértők szerint a Googlebot perverzitására utaló jel, hogy az érkezésének gyorsasága fordítottan arányos a Kiszel Tündén lévő ruha mennyiségével. A seonyár2008 versenyzői már átkuttaták az egész világhálót meztelen fotói után.

A Dalai láma a seonyár2008 résztvevőit kéri, hogy támogassák a “Free Tibet” mozgalmat. A seonyár2008 remek lehetőség az újabb medianyilvánosságra. Egyes elemzők elítélik a Dalai láma spamelését, hamarosan kiderül, hogy a seonyár2008 versenyzői hogyan döntenek.

A láma felkérte a seonyár2008 szervezőit, hogy amennyiben lehetséges ne engedlyenek indulni kínai versenyzőket. A szervezők természetesen elutasították a láma kérését. A seonyár2008 versenyen bárki indulhat.
Parázs vita alakult ki a Magyar Tudományos Akadémián a seonyár2008 kapcsán.

Az Akadémia eddigi fennállásának legnagyobb vitáját az okozta, hogy a tagok nem tudták eldönteni, hogy a seonyár2008 művészet vagy tudomány. Számos érv hangzott el mindkét fél részéről közel 10 órán keresztül. Végül kimondták, hogy a seonyár2008 tudomány és a résztvevők legjobbjai tudományos elismerést érdemelnek. Ennek eredményeként a seonyár2008 verseny győztesének felajánlják az akadémiai tagságot.
Szakértők szerint a seonyár2008 verseny okozta a MSZP-SZDSZ koalició felbomlását. A hivatalos verzió szerint Horváth Ágnes Egészségügyi miniszter menesztése jelentette az utolsó cseppet a pohárban.

A Reuters szerint viszont a valódi ok a seonyár2008. Az SZDSZ ugyanis közös lappal szeretett volna indulni, míg Gyurcsány Ferenc pártja ragaszkodott a miniszterelnök blogjához.
Orbán Viktor dícsérő szavakkal illette a seonyár2008 szervezőit:
“Hölgyeim és Uraim, seonyár2008 szervezői Önök elérték azt, amit nekem hosszú évekig nem sikerült. Köszönöm seonyár2008!”
A seonyár2008 szervezői tagadják a Reuters híreit és teljesen politika mentesnek vallják a seonyár2008-at.