A seonyár2008 rangsor 3-5. helye közötti ingázás okozta monotonitást igyekeznékvalahogy megtörni. Ezért úgy döntöttem, hogy egy kísérletbe kezdek. Tegnapelőtt indítottam egy újabb seonyár2008 blogot igazi domain névvel. Ezt követően innen a fő versenyblogomról kapott egy footer linkelést. Az eredmények megleptek, ugyanis másnap a Google leindexelte a szinte csupasz blogot és 200. helyen hozta a találati listán a versenyen használt DC. Ma este ismét nézelődni kezdtem, kerestem a 200. hely táján, de sehol semmi. Léptettem tovább, 300-ig, majd 400-ig, de semmi. Aztán megleltem, a drága Google a 80. helyen hozza, ez pedig a seonyár2008 rangsor 37. helyére volna elegendő. Lehet, hogy érdemes vele foglalkozni, hiszen a verseny első heteiben is a kulcsszavas fődomainok vitték a pálmát.
Archive for május, 2008
Seonyár2008 kísérlet
Seonyár2008 RoadShow

Eljött az ideje, hogy kárpótoljam itt a seonyár2008 blogomon az idetévedő Bódi Szilvi rajongókat. Egyre többen érkeznek hozzám, lassan többen keresik itt Szilvit, mint a seonyár2008 verseny után érdeklődők.
A fennti képen a fotómodel éppen a Seonyár2008 RoadShowra készül. A show első állomása egyenlőre titok, de az idei nyár első igazi partyja várható. A szervezők igérete szerint egész júniusban járni fogják az országot sztárvendégeikkel és persze a seonyár2008 reklámarcával (vagy inkább testéve) Bódi Szilvivel. A RoadShow végállomása a Balaton partján lesz július 1-én a díjátadó gálával.
Seonyár2008 a Marson
Magyar idő szerint hétfő hajnalban leszállt a Marsra a Phoenix Mars-szonda. A szerkezet több korábbi sikertelen eszköz követően végre talán víz és élet nyomát fogja kutatni a vörös bolygó északi pólusán.
Az első életjelet ma hajnalban észlelte a szonda. Az először csak apró pontnak tűnő, de valószínűleg nem természet alkotta jelenségről kiderült, hogy egy tábla.

Atomvillanás seonyár2008 verseny blogjának a címe állt rajta. A NASA emberei nagyon gyorsan meghatározták a tábla jelentését, mivel a Google nekik is a barátjuk. Még nem tudni, hogyan került a Marsra a seonyár2008-at reklámozó tábla. Egyesek úgy vélik, hogy ez is egy Atomvillanás “amire nincs magyarázat” tudományából. Most már biztos, hogy volt élet a Marson, legalábbis azon rövid ideig amíg versenytársam elhelyezte a seonyár2008 tábláját.
Bemutatkozási lehetőséget és természetesen egy szép seonyár2008 linket kaptam a Blog Pécs oldal adminisztrátorától, El Lobo-tól a farkastól. A blogban már a harmadik seonyár2008-on résztvevő baranyaiként mutatkoztam be. Előttem már szerepelt BDK a tiszteletbeli baranyai és Weinreich Laci is. Ez már a második eset, hogy baranyai kolléga segíti a versenyblogom. El is gondolkoztam, hogy körül kellene néznem még szűkebb otthononban, hogy Mohácson vagy Komlón van e potenciális segítségem.
Köszönöm El Lobo a segítséget! A teljes cikk szövege ide kattintva olvasható: Blog Pécs
Mire is optimalizálok?
Gondolom mindenki tudja, hogy a seonyár2008 szóra kell optimalizálni az oldalt, vagyis a cél, hogy a erre a kulcsszóra szerepeljenek a versenyzők minél előrébb a találati listán. Annak ellenére, hogy e cél érdekében az oldal szinte egy nagy seonyár2008 pacni vannak érdekes keresési eredményeim és találatok is.
Természetesen a leggyakoribb keresési feltétel amire oldalam megjelent a találati listán a “seonyár2008” volt, 56%-os eredménnyel. Aztán jön egy meglepetés a “bódy szilvi” keresésre 9. helyen vagyok, az gáz, hogy nem tudom leírni helyesen, de az mégnagyobb malőr, hogy sokan így keresik. Újabb meglepetés a 3. helyen “kelemen anna” igaz csak 37. vagyok a találati listán. Utána “body szilvi” és végre helyesen “bódi szilvi” jön. Azt hiszem, hogy nem lesz internetes szemét a seonyár2008 blogom, a verseny után indítok egy Bódi Szilvi Fun Klubot és ráirányítom. A hatodik helyen a “chatlakozz” kifejezés szerepel, ezt nem is kell magyarázni. Utána megint egy “bodi szilvi”, hiába ebben nagyon jó vagyok :)… Aztán egy általam is furcsált kifejezés jön, “szex lapok” no comment. Még két 1% feletti keresési kifejezés ami legalább ide való, a “seonyár” és a “seonyar2008″.
Most akkor lássuk azokat a kifejezéseket, amikkel a lapomra is kattintottak. Talán nem meglepő, hogy a “bódi szilvi” kifejezés viszi a pálmát. A találati listán itt 8. vagyok és 35%-os eredménnyel az első. Nem kisebb meglepetés a második helyen a “tetoválás” szó 16%-kal. Utána végre itt a “seonyár2008” 10%-os eredménnyel. Aztán persze kettő Szilvis kifejezés meg egy Kelemen Anna után Kiszel Tünde is feltűnik. Talán Tündire kevesebben keresnek.
Mire is optimizálok akkor? Természetesen a látszat ellenére seonyár2008-ra.
Kiszel Tündi ismét akcióba lendült, de ne rohanjunk ennyire előre. Blogom rendszeres olvasói bizonyára emlékeznek még rá, hogy Tündi megpróbált már több felajánlást is tett (pl. bugyit is) a seonyár2008 verseny szervezőinek. Szerencsénkre g-easy eddig rendre elutasította szebb napokat is megélt egykori Tuttu-Frutti sztárt. E héten Tündike a seonyár2008 reklámarca szeretett volna lenni. Természetesen a mi PRGizink nem foglalkozott az esetleges előnyökkel, mint népszerűség, sajtó és esetleg televiziós visszhangok. Ismét vissza lett tehát utasítva a felajánlás.
Tünci úgy tűnik ezt már nem bírta elviselni és akcióba lendült a számára a seonyár2008-at jelképező szervező ellen. Független hírszolgáltató a következő képet jutatta el hozzám:

Az egykor feszesebb mellű hölgyike ilyen plakátokat ragasztgat ki országszerte. Informátorom szerint más seonyár2008 elleni támadásokra is számítani lehet tőle. Vajon meddig megy el Kiszel Tünde?
Már több mint 50 napja tart a verseny (igazából 20-án volt az 50. nap). Egy kis számvetésre készülök. Nincs okom a panaszra, hiszen a seonyár2008 rangsorban végig a főtáblán vagyok, az első tízben. A legrosszabb pozícióm a 8. hely volt. Egy teljes napon át vezettem is a versenyt, ezt pedig nem sokan mondhatják el magukról. Egészen pontosan Stefán, Canga, Andrea, Atomvillanás és én vezettünk eddig.
Hogyan is csináltam?
A lényeg az óvatos és fokozatos linképítés, folyamatos tartalombővítés amiben a WordPress sokat segít, és ehhez jön még pár apróság amit rövid seo pályafutásom alatt szedtem össze. Jó lenne még egy kis hátszél, de nem vagyok telhetetlen.
Kitaláltam pár különdíjat is magamnak, ilyen például a legjobb baranyai versenyző, a legjobb ujonc, a legjobb szakállas résztvevő. A legjobb seonyár2008 ujonc címet azért nyerném meg, mert az első verseny még honlapot sem tudtam csinálni, a másodikon pedig fogalmam sem volt a seo-ról.
Komoly haszna is van a seonyár2008 versenyzésemnek, Chat-Lak-ozz! nevű portálom az optimalizálásnak köszönhetően már 4. helyen is járt a chat szóra a találati listán.
A seonyár2008 egyetlen hátránya, hogy az asszony időnként nagyon mérges rám.
Az idei évben teljesen megújul a Sziget. A új image-hoz az új név Seonyár2008 lesz. A szervezők látva a keresőoptimalizálási verseny népszerűségét döntöttek úgy, hogy a “patinánás” elnevezést a laikusok fülében ismeretlenül hangzó seonyár2008-ra cserélik. A névcsere komoly kiadást is jelent a fesztivál szervezőinek, hiszen a marketing eszközök már szinte bevetésre készen álltak. A fiatalok körében már futótűzként terjed a hír, hogy idén a seonyár2008 lesz a legnagyobb buli.

Erőltetem, de nem megy. Egyszerűen nem tudok lépést tartani a többiekkel a seonyár2008 versenyben. Szépen lassan mindenki elém kerül. Most még ráadásul előkerültek az eltűnt versenyzők is. Persze örülök, hogy újra versenyben van Atomvillanás, Stefán és Tibi is, de azért valahol sajnálom a dobogós helyem. Ha sosem értem volna el a seonyár2008 dobogóját, akkor biztos jobban viselném. Ráadásul a héten még a Google az Adsensében is letíltott. Mondjuk most ne mondja nekem senki, hogy “a Google a barátod”. Biztos lesznek még jobb napjaim is, de most kicsit összeomlott amiért dolgoztam. Már csak Superman segíthet:

Seonyár2008 versenyzésre fel, ahogy Stefán mondaná…
Hogy mik vannak…
Micsoda időket élünk. Kedvenc fórumomban olvasgatva szívom magamba a tudományt éppen mikor egy segítséget kérő topikra figyelek fel. Jó keresőoptimalizáló buherátorként azonnal meglestem mi is ez, mert ugye jó tettért cserébe jót várhatok. No meg persze a seonyár2008 verseny közepén nem árt a jó támogatás sem.
Ez viszont nálam kiverte a biztosítékot. Mikor olvastam már felment bennem a pumpa. Nem bírom a globális naivitás okozta “kisnemnormális” akciók ilyen formában való megjelenését. Még azt mondják, hogy a seonyár2008 teleszemeteli a netet. A lényeg, hogy ez volt az oldalon (a címét szándékosan ki sem írom):

Azzal én egyetértek, hogy tévedés ne essék, hogy ne lopják el a pénzt. No de egy ilyen népszavazás csak kb. 4 milliárd kemény magyar forint kidobása. Tudjuk, hogy lehet szerezni számlákat, bizonylatokat. A másik része pedig, hogy ilyen buta, már bocsánat, módon befolyásolják az embert. Szinte rikít, hogy az “IGEN”-t nyomd meg te birka. Még egy apróság, én szavaztam, “NEM”-mel szavaztam. Már legalább 387-en vagyunk és egy biztos nem politikus, csak racionálisan gondolkodó, egyszerű buherátor.
Ennyi off már hiányzot a seonyár2008 blogomból…
Másfél hónappal ezelőtt indultam a rangsor 5. helyéről és a legrosszabb helyezésem eddig a 7. volt. Seonyár2008 pályafutásom során sikerült hetekig a dobogós oldalak között lenni. A mai napon viszont eddigi legrosszabb pozicióm köszöntött reggel, 8. helyen vagyok. Kissé elkeserítő, de nem menthetelen helyzet szerintem. Van még vissza a seonyár2008 küzdelemből másfél hónap, talán éppen sikerül ismét az élre kerülnöm. Íme az eddigi produkcióm:

Más versenytársaim is zuhanytak a találati listán. Stefán és Jozsoo már messze van az első százastól is. Közben pedig új seonyár2008 blogok kerültek előrébb, bevallom néhányukat már leírtam. Az eddig szintén dobogós Canga versenytársam is vesztett poziciókat. Andrea még kitart az első helyen. Meglátjuk holnapra mit talál ki a Google seonyár2008 ügyben. Talán már nem tud meglepni.
Elért engem is a Google segbe rúgás, ugyan a mai nap a seonyár2008 rangsorban még nincs nyoma, de a keresőben már csak 10. hely környékén tanyázom. Ahogy Stefán, Atomvillanás és Jozsoo sem tudta a konkrét okot úgy most én is tanácstalanul keresem, hogy mi lehet a magyarázat.
Igazából a verseny kezdete óta szinte ugyanaz a stratégiám, lassú linképítés, rendszeres tartalomnövelés és persze folyamatos jelenlét a webes körökben. Úgy látszik a seonyár2008 útjai kifürkészhetetlenek. Talán jobb lenne a többi lapom keresőoptimalizálásával foglalkozni, talán az jövedelmezőbb lenne. Valahogy mégis továbbra is vonz a seonyár2008. Nem is a díjak, hanem sokkal inkább a büszkeségem miatt. Egyenlőre viszont búcsúzom a dobogótól és további jó versenyzést kívánok az élen állóknak. Persze azért figyeljék a hátukat, mert én igyekszem vissza.
Seonyár2008 versenyre fel!
Seonyár2008 pool girls
Nice girls in pool, seonyár2008.
Sajnos pünkösdinek bizonyult a seonyár2008 királyságom, ma reggelre ismét Andrea vezette a rangsort. Szeretném megköszönni a támogatóimnak az eddigi segítségüket. Vannak ám egyre többen, akik segítenének a seonyár2008 versenyen, szinte naponta kapom a leveleket rajongóimtól. Most is egy ilyen segítő levél adta az ihletet a post megírásához. A közösségi oldalam egyik hölgy felhasználója szokatlanul bátor módon próbálná segíteni seonyár2008 pályafutásom. A hölgy egy fotót is küldött elképzeléséről, íme:

Akit érdekel az ajánlat az írjon a hölgynek a következő címre: nagykamu@seonyar2008.hu
Tour de Seonyár2008
Remélem Canga versenytárs nem haragszik meg, hogy kicsit az ő szakterületére kalandozok a seonyár2008 blogomban. Nem is olyan rég a seonyár2008 versenyt a Forma 1-hez hasonlítottam, ma viszont egy másik aspektusból vizsgálva a küzdelmet, egy másik sportággal hozom összefüggésbe a seonyár2008 versenyt. Nem vagyok egy országúti kerékpárverseny rajongó, de néha sikerült pár pillanatot elkapnom ebből a nagy kitartást igénylő sportból a televizióban.

Miért is hasonlít a kerékpározás a seonyár2008 versenyhez? Mondhatnánk, hogy azért mert nem lehet elfelejteni. Ennél azonban kissé bonyolultabb magyarázat született az én átlagostól nagymértékben eltérő agytekervényeimben (el lehet dönteni, hogy pozitív vagy negatív az eltérés). A nagy kerékpárversenyeken időnként elszökik egy vagy több versenyző a bolytól és megpróbál kitekerni magának egy biztos előnyt. Abban az esetben, ha jól méri fel az erejét meg is nyerheti a versenyt, de ha túl korán teszi az akár le is szakíthatja a versenyben. Gondolom a seonyár2008 küzdelmeit követők már értik a párhuzamot. A verseny elején elszökött Atomvillanás és Stefán, de nem sikerült nekik. Most egy jó ideje egy hármas boly, Andrea, Canga és jómagam van szökésben. A seonyár2008 első helyét naponta cserélgetjük. Lassan kezdenek felzárkózni mások is, de megesik, hogy hirtelen eltűnnek mögülünk, úgy mint Jozsoo például. Vajon kitart e az előnyünk a verseny végéig, vagy a seonyár2008 bajnoka még a bolyban lapul és várja az alkalmas időt a szökésre?
Még egy picit büszkélkedem a seonyár2008 versenyen való első helyre érkezésemmel. A mai napon ugyanis a hivatalos seonyár2008 rangsorban is az élre álltam, ezt természetesen meg kellett örökítenem.
Íme a rangsor:

Úgy tűnik felértem a seonyár2008 csúcsára. Aki látogatja a blogomat az már tudja, hogy ezt nem ússza meg a világ mellveregetésem nélkül. Íme:

Tudtam, hogy szeret a Google és azt is tudom, hogy innen lehet igazán nagyot esni a seonyár2008 versenyen. Ez van, nem egy versenylap zuhant már le az élről a seonyár2008 versenyben. Az igazán ijesztő az, hogy most már győzni akarok, meg akarom nyerni a seonyár2008 küzdelmet. Mindig a beképzeltségem volt nagyobb a tudásomnál, de a SEO szó jelentését már közel fél éve ismerem. Sajnos olyan messze még a seonyár2008 vége. Az viszont már biztos, hogy jártam a seonyár2008 csúcsán.
A seonyár2008 verseny szervezői elképzelhetelen marketing magasságokat döntögettek meg eddig is. Most viszont abszolút csúcsot döntöttek, a magyar webes társadalomban eddig soha el nem ért népszerűséget értek el a seonyár2008 versenynek. Ugyan a magyar válogatott nem lesz jelen a 2008. évi foci EB-n, azért mégis sikerült egy kis magyar részvételt kicsikarni a seonyár2008 küzdelem révén. Bejelentették ugyanis, hogy az idei kontinensviadal hivatalos elnevezését Seonyár2008-ra módosítják. Már el is készítettek pár új promóciós anyagot, íme az egyik Seonyár2008 kínálatból:

Ezt a népszerűséget nehéz lesz túlszárnyalni, bár félő, hogy a seonyár2008 ezen megjelenése miatt az eredeti keresőoptimalizáló verseny elfelejtődik. Annyi viszont biztos, hogy hamarosan rengeteg hímnemű személy fog a seonyár2008 szóra keresni.
Mostanában nem volt időm a seonyár2008 versenyre. Prózai oka ennek mindössze annyi, hogy építem a házam. Közben láttam, hogy a talán egyetlen női versenyzőnk, akivel sokáig fej-fej mellett küzdöttünk, szépen a seonyár2008 élére állt. Gratulálok neki. Igyekszem kicsit én is fokozni a seonyár2008 jelenlétemet, sikerült beszereznem egyet a nemrég megjelent Seonyár2008 kitből.

Ez a remek szoftvercsomag szinte emberi beavatkozás nélkül végzi a seonyár2008 versenyhez szükséges linképítést. Ezen felül analizálja a seonyár2008 versenyoldalam és a versenytársak oldalait, majd javaslatot tesz a módosításokra. Folyamatosan figyeli a Google találati listát seonyár2008 kulcsszóra, ha javul a helyezésem gratulál, ha pedig rontanék, akkor vigasztal és bíztat. Ma már el sem tudnám képzelni az életem seonyár2008 kit nélkül.



