Archive for április, 2008

30
ápr

Seonyár2008 első hónap vége

   Posted by: admin   in seonyár2008

Sajnos nem tudok látogatottsági statisztikákkal szolgálni a seonyár2008 versenyről. Inkább összeszedegetem, hogy mi is kell a jó helyezéshez a seonyár2008 küzdelemben.
Szeretnénk azt mondani, hogy sok tudás kell leginkább. Valóban kell érteni a keresőoptimalizáláshoz, de ez könnyen és gyorsan elsajátítható például a SeoFórum olvasgatásával. Én is csak nemrég kezdtem ismerkedni a témával, de már sokat segítettek és nemcsak seo témában.
Talán a legfontosabb tényező a webes háttér, azaz hogy mennyi és milyen lapja van a versenyzőnek, illetve milyen az ismerettségi köre. Ettől függ ugyanis, hogy mennyi olyan linket tud szerezni, amit a vetélytársak nem. A seonyár2008 versenytársakat sokat vizsgálgatom e szempontból és bizony látom kinek van jó hátszele.
A linképítés a segédmunka a seonyár2008 versenyen. Én legalábbis unom, de tudom hogy mennyire fontos. Elég sok a kudarc is, mikor ilyen vagy olyan okkal visszadobják a linktárak a seonyár2008 linkajánlásomat. Az a bosszantó, hogy ez a blog semmivel sem rosszabb, mint sok másik blog.
Talán még érdemes megemlíteni tartalom szerepét. Ez a látogatottság szempontjából fontos. Bár a látogatottság nem nagyon segíti az oldal előrejutását a Google találati listán, azért közvetve van szerepe. A sok látogatóból talán egy-egy linkeli az oldalt valahol. A toplistákon is feljebb kerülhet az oldal, s így akár 3-4-es PR értékű linket is jelenthet a címlapra kerülés.

28
ápr

Seonyár2008 szösszenetem

   Posted by: admin   in buy and sell, seonyár2008

Szüneteltettem kicsit magam a seonyár2008 versenyben. No nem állok le végleg, csak picit ráuntam. Tegnap nagyon jó volt kicsit mással foglalkozni, meg Stefán ingyen blogszolgáltatását megtolni kicsit. A seonyár2008 most úgyis beállt egy kicsit, talán ha elkezdek kicsit visszaesni akkor majd lesz motivációm a melóhoz. Igen így egy hónap elteltével a seonyár2008 már meló. No meg ugye más lapjaimat sem szabad elhanyagolni, legfőképpen azért, mert azok nem 3 hónapra készültek és nem utolsó sorban pénzt is hoznak a konyhára. Persze a seonyár2008 is fontos, de nem a pénz miatt. Büszke gyerek vagyok, jól esne egy szép eredmény a seonyár2008 küzdelemben. No és a Seo Fórum tagjai közé is nagyon jó lenne kicsit felnőni. Már így is nagy élmény, hogy egyesek azt hiszik értek ehhez az egészhez. Be kell vallanom, hogy csak “buherátor” vagyok. Itt a seonyár2008 versenyen is csak összerakok dolgokat. Engem is meglepett az eredménye, főként, hogy a blog és a WordPress motor nekem nagyon új pálya. Eddig kizárólag Joomlával foglalkoztam, de a seonyár2008 egy keresőoptimalizálási verseny a Joomla pedig nem túlságosan jó e téren.
Ahhoz képest, hogy semmi ötletem nincs, elég szép kis szófosást piszkítottam a monitorra. Jól meg is dícsérem magam, mert a seonyár2008 szó is megfelelő mennyiségben szerepel e szösszenetben.
Pátok halandók! Remélem holnap többet hozok ki magamból…

27
ápr

Seonyár2008 és a Forma1

   Posted by: admin   in seonyár2008

Mai nap nagyon elfoglalt voltam. Építgetem a házam, no meg forma 1 is volt. Ötletem sem sok volt seonyár2008 témában. Aztán nézem az autóversenyt és eszembe jutott, hogy mennyire hasonló a mi kis keresőoptimalizációs versenyünk. Ugyebár van a rajt, ahol mindenki nyomja, hogy előkelőbb helyre jusson. Később beáll egy sorrend kik közelebb, kik távolabb kerülnek egymástól. Lassan telnek a körök, csak egy-egy boxkiállás vagy műszaki hiba esetleg baleset veri fel a csendet. A seonyár2008 versenyen hasonló történt. Kezdődött a domain hajsza, mondjuk ez az időmérő. Én sajnos átaludtam ezt a részt. Aztán az erős kezdés, és most a kissé unalmasabb körözgetés, kisebb előzésekkel.

No és persze a balesetek, szervizek például Stefán és Dassad oldala vagy Atomvillanás seonyár2008 blogja. Persze messze még a befutó. Eddig meglepően jól megy a seonyár2008 technikám. A verseny előtt az első 20 hely bármelyikének nagyon örültem volna, de most már egy ideje a seonyár2008 dobogóján csücsülök. Mégegyszer mondom messze még a vége, és nem tudni kit int le először a kockás zászló.

Van egy kicsi lányom, no jó nem is olyan kicsi, már 20 hónapos. Én minden nap azt várom, hogy mondjon végre valamit, persze ő mondja a szokásosakat. Tudja már, hogy apa, anya, mama, papa, pápá és persze kaka. Szoktam neki tanítani is új szavakat, a karika, a kupakocska már tűrhetően megy. A seonyár2008 viszont sehogy sem sikerül neki.

Pedig minden nap végig nézi ahogy készítem a seonyár2008 blogomat. Hiába próbálom és még az asszony is neheztel rám, mert szerinte rengeteg a seonyár2008 versenynél fontosabb dolog van a világon. Hiába, a nők szűklátókörüek nem képesek megérteni, hogy itt többről van szó, mint elsőnek lenni a seonyár2008 versenyen. Küzdök tovább és majd beszámolok, ha a lányom azt mondja: seonyár2008.

25
ápr

Veszélyben a seonyár2008 olvasók!

   Posted by: admin   in buy and sell, seonyár2008

Egy új és eddig ismeretlen kór jelent meg a seonyár2008 blogok olvasói között. Az orvosok eddig csak a seonyár2008 mániát találták közös kapocsként a földrajzilag egyébként elkülönülő esetek között. A kór elnevezése “alufólia” lett. A seonyár2008 versennyel foglalkozó betegnek alul fóliája van, felül pedig kilyukadt az aurája és sugárirányba hülye lett. Az eléggé tünetszegény betegség rövid lappangási idő után teljes fertőzöttséget ér el. A hétköznapi életben szinte észre sem veszi sem az egyén, sem pedig környezete a betegséget. Egyetlen esemény hatására pedig szörnyű, borzasztó tragédiát okozhat a seonyár2008 mániás páciens. Természetesen ezen esemény mellőzése teljesen tünetmentessé teszi a fertőzöttet.
Tilos a valószínűleg alufóliában szenvedő embernek a trabant hátsó ülésén utaznia, mert balesetveszélyes. Igaz, hogy nem neki, hanem annak aki mögötte jön.

Ugyanis azt hiszi, hogy “ni má eNDéKá-sok itthagytak egy billegő fejű nájlonkutyát és egyből lenyeli a söröskupakot meg a gömbvillámot”. A betegség kezelésére teljes seonyár2008 megvonás és naponta háromszori pók sarokból való kiharapása alkalmas.

24
ápr

Seonyár2008 a warez és a szex lapok ellen?

   Posted by: admin   in seonyár2008

Ma jól meglepett a barátom. Igen a nagy Google. Történt ugíanis, hogy tanulmányt próbáltam készíteni a warez és szexoldalak rohamos terjedésének szociológiai hatásáról. Gondoltam a legjobb, ha egy kutatással indítok és magamon próbálom ki a hatásokat, kontroll csoportnak meg ott a feleségem akire nem hatnak az ilyen oldalak. Be is pötyögtem szépen a Google keresőbe ezen szavakat, s bízva a milliónyi találatban nyálcsorgatva ültem a monitor előtt. Íme az eredmény:

A seonyár2008 segítségével harcol a barátunk a warez és a szex ellen. Büszkeséggel töltött el, hogy én is seonyár2008 versenyző vagyok. Hamar tovább is gondoltam, a seonyár2008 már nem internetes szemetelés. Pontosan a seonyár2008 az internetes szemetelést elfedő eszköz lett. Kénytelen leszek új tanulmányt írni, a címe Seonyár2008 a warez és szexlapok ellen.

Mai nap érdekes dolog történt velem. Rendes ember lévén reggel bementem a munkahelyemre dolgozni és csak éppen meglestem a seonyár2008 verseny állását, a hozzászólásokat és persze a blogomat. Lényegében nem is seonyár2008 versenyeztem. Becsületesen végeztem a munkámat. Éppen szöveget szerkezstettem és eszembe sem jutott a seonyár2008, de egyszer csak ez tűnt fel a monitoromon:

Rendesen megijedtem, sokáig keresgéltem a kandikamerát. A magyarázatot keresve végül felhívtam a Microsoft képviselőjét. Sikerült megtudnom, hogy a seonyár2008 szándékosan került bele termékükbe. A cég fantáziát lát a versenyben és ilyen módon is szeretné támogatni. A seonyár2008 súgó kiegészítés az automatikus frissítés során kerül a gépekre. Figyeli a gép használójának seonyár2008 aktivitását és szükséges esetben működésbe lép.

22
ápr

A Google is támogatja a seonyár2008 versenyt

   Posted by: admin   in seonyár2008

A Google támogatásáról biztosította a seonyár2008 szervezőit. Szerintük a seonyár2008 jól példázza, hogy az internet legjobb keresőmotorja az övék. A megkeresés váratlanul érte a verseny szervezőit és természetesen óriási megtiszteltetésnek vették. Valahogy olyan ez a seonyár2008 versenynek, mintha a hegy ment volna Mohamedhez. A Google egy ajándékkal is meglepi a seonyár2008 legjobbjait. Egy igazi Google pólót kapnak a dobogós versenyzők:

Ez még nem minden! G-easy megígérte, hogy a seonyár2008 verseny győztese személyesen veheti át, illetve le a nyereményét a képen látható hölgytől. Reméli, hogy férfi győztese lesz a seonyár2008 küzdelemnek. Amennyiben hölgy nyerné meg a versenyt, akkor maga G-easy adja át, illetve veszi le magáról a nyereményt.

22
ápr

Seonyár2008 emlékkép

   Posted by: admin   in buy and sell, seonyár2008

Eddig is sokszor vertem már a mellem a seonyár2008 helyezésem miatt, de ma elértem az eddigi legjobbat. Végre második helyen jegyzett a Google. Íme:

Olvasgattam a blogokat rendesen, főként a seonyár2008 rangsorban hátrébb elhelyezkedő versenyzőkét. Sokan vannak akik örülnek egy 17. vagy éppen 24. helynek. Gondolom én is hasonlóan lennék, de valami ok miatt a Google kedvel engem legalábbis seonyár2008 szempontból. Volt olyan is aki örömmel látta, hogy egy városból akár 3 látogatója is többször visszanézett a seonyár2008 blogjára. Ez a város pont Mohács volt, nos én pedig pont itt lakom és ráadásul simán előfordul, hogy naponta több ip-vel böngészek. Én sajnos nem figyelem annyira a seonyár2008 blogom statisztikáit, de napi 110 körüli egyedi látogatóm van. Gondolom vannak fiúk és lányok, öregek és fiatalok, no és persze rengetek seonyár2008 versenyző. Persze látogató szám tekintetében segítségémre van Chat-Lak-ozz! nevű közösségi portálom is. Köszönöm minden felhasználómnak a seonyár2008 versenyben nyújtott támogatását.
A 2. hely természetesen még nem jelenti a végső sikert a seonyár2008 versenyben, de egy szép emlékkép lesz itt a blogban.

21
ápr

Fekete lyukak a seonyár2008 egén

   Posted by: admin   in buy and sell, seonyár2008

Ismert asztrointernet kutatók is alátámasztják, hogy a seonyár2008 egén legalább egy fekete lyuk jelent meg. Dr. Üstökös Tihamér az internet asztrológia elismert doktora nyilatkozta blogomnak, hogy egy általa már többször megfigyelt jelenség tűnt fel a seonyár2008 háza táján. Az általa “sugárirányban hülye” fekete lyuk névre keresztelt internetes fekete lyuk viselkedése teljesen kiszámíthatatlan. Többször megfigyelte, hogy mielőtt végez az áldozatává vált weboldallal hosszasan játszadozik vele. Emiatt az oldal nagymértékű ugrásokat hajt végre a Google hyperterében.

Nagyon valószínű, hogy ez a fekete lyuk ragadta el a versenyben vezető két blogot is. Talán az egyikkel már végzett is. Sajnálatos, hogy a következő áldozat becslése teljesen reménytelen. A tudósok szerint az egyetlen remény, hogy meglinkelik ezt a blogot a seonyár2008 résztvevői. Ezen és az imádkozáson kivül nem sokat tehetnek a seonyár2008 versenyzői. Apró reménysugár, hogy ez a típusú fekete lyuk viszonylag rövid életű, körülbelül 5-6 napig képes pusztítani, de találtak már több hónapig dühöngő példányt is.
A fekete lyuk irgalmazzon a seonyár2008 blogoknak!

Most olvastam Laci seonyár2008 versenyblogján, hogy kiszáll a versenyből, mert sok dolga van. Talán örülnöm kellene, hogy egy nagyon erős versenyzővel kevesebbel kell megküzdeni, de inkább sajnálom. Szeretek igazán profikkal versenyezni, még akkor is ha eleve nincs esélyem a győzelemre. Azért maradnak még bőven a seonyár2008 versenyben olyanok, akik nálam sokkal jobban értenek a keresőoptimalizáláshoz. Jó munkát Laci!
A tegnapi seonyár2008 versennyel kapcsolatos bejegyzésemet egy kicsit koorigálnom kell. Azt írtam ugyanis, hogy a mögöttem lévő két versenyző, Canga és Andrea nem veszélyes. Az idő hamar rám cáfolt, mára mindketten megelőztek a seonyár2008 rangsorban. Elnézést kérek tőlük beképzeltségemért, de nem adom fel. A 3-5. hely között annyira közel járunk egymáshoz, hogy óránként cserélünk helyett a seonyár2008 kulcsszóra. Elég aggasztó Jozsoo, alias PRGizi feltűnése is mögöttünk. Remélem ez a nagy verseny hamarosan közelebb visz minket a két vezető seonyár2008 bloghoz is.

20
ápr

Seonyár2008 a tévében

   Posted by: admin   in seonyár2008

Komolyan érdeklődnek a magyar kereskedelmi tévék a seonyár2008 verseny után. Egyenlőre még a tárgyalások megkezdésénél tartanak a seonyár2008 szervezőivel, de annyi már kiszivárgot, hogy egyfajta seonyár2008 valóságshow szerepel a tervekben. Mind a TV2, mind pedig az RTL Klub komoly anyagi támogatást és rendkivüli reklámlehetőséget jelentene a seonyár2008 számára. A két nagy média is komoly nézettségre számít a seonyár2008 show elindítása esetén.
A legnagyobb eseményt, természetesen a seonyár2008 díjátadót élőben közvetítenék mindkét csatornán. Még kérdéses, hogy a Balaton partján rendezendő megaparty sztárvendége, Pamela Anderson milyen feltételeket szab a tervezett élőadás miatt. A két rivális tévécsatorna közreműködésével viszont több sztár is segíti majd a seonyár2008 díjátadó gigantikus lebonyolítását. Tárgyalnak a műsorvezető személyéről is, egyes források tudni vélik, hogy sem egyik, sem másik csatorna nem kíván saját embert állítani a műsor élére, hanem a seonyár2008 főszervezője g-easy irányítja majd a show-t. Pajti munkáját segítheti viszont Jáksó László, Fábry Sándor, Sváby András, Uri Geller.

19
ápr

Seonyár2008 rangsorban a 3. helyen

   Posted by: admin   in seonyár2008

Végre felért a  blogom a seonyár2008 rangsor dobogójára. A verseny elején a legmerészebb álmaimban sem gondoltam volna, hogy dobogós helyen láthatom a seonyár2008 lapomat. Íme a jelenlegi rangsor:

A két előttem álló seonyár2008 blog igen erős, elég sok támogatójuk van. A mögöttem lévő két versenyző viszont már igen sok fegyverét bevetette, s úgy tűnik kezdenek kimerülni. Aggasztó még, hogy pár SEO guru még mindig csak alapozgat, igazán még nem vetették be a nehézfegyverzetüket.
Még nagyon messze a verseny vége, sok munka lesz még a lappal. A 3. hely viszont biztató jel és a kemény folytatást ösztöntzi.
Amennyiben valaki támogatni szeretné a seonyár2008 versenyben a blogot kérem jelezze az admin@chatlakozz.hu e-mail címen, nem leszek hálátlan. Az eddigi támogatóimnak pedig köszönöm a segítséget.

18
ápr

Új örület, seonyár2008 ékszerek

   Posted by: admin   in seonyár2008

Az idei nyár, sőt már a tavasz egyik legtrendibb divatkelléke lehet a seonyár2008 ékszerek kollekciója. A most piacra került kollekció több méretben kapható, akár arany, akár ezüst mellett döntünk. Az ékszerek mindegyike tartalmazza a seonyár2008 kulcsszót, akár a blogom. A legértékesebbek a seonyár2008 nyakláncok, melyek igazán képesek a férfi tekinteteket a női dekoltázsra irányítani.

Természetesen kaphatóak seonyár2008 gyűrűk, karkötők, fülbevalók és bokaláncok is. A kollekciót készítő cég tervezi egyéb testékszerek készítését is, tehát nem kell sokat várni a seonyár2008 piercingekre sem. A seonyár2008 ékszerek megálmodói egy teljes kollekciót ajánlottak fel a seonyár2008 legjobbjainak is.

17
ápr

Ismét 4. helyen a seonyár2008 rangsorban

   Posted by: admin   in seonyár2008

Szépen komótosan lépkedek előre a seonyár2008 verseny rangsorában. Ma reggelre éppen a seonyar2008.net domain gazdáját sikerült megelőzni. Még 3 versenyző tartja magát előttem, de aldomainos résztvevők közül én vagyok az első már régóta.
Lassan várható egy PR frissítés is, meg is néztem mit jósol a seonyár2008 blogomra. A jóslat szerint PR2-es lesz a seonyár2008.chatlakozz.hu. Azért erre nem vennék mérget. Megnéztem a chatlakozz.hu oldalamra is az előre jelzést, PR5 az igéret, ez szinte elképzelhetetlen, ugyanis ez a lap már lassan egy éve nem tud a PR3-ról elvergődni.
A stratégiám változatlan a seonyár2008 versenyen, rendszeres, de nem nagyüzemi linképítés mellett sok posztolás és a Google csalogatása. A cél viszont a tisztes helytállás helyett egy dobogós hely elérésére módosult.

16
ápr

Seonyár2008 Hawai tengerpartján

   Posted by: admin   in seonyár2008

A seonyár2008 önjelölt marketingese Hitetlen, aki persze remekül népszerűsíti a seonyár2008 versenyt, ismét hatalmasat alakított. Az internetes reklám nagyágyúja ezúttal nem a világhálón népszerűsítette a seonyár2008 küzdelmet. Eddig is hatalmas sikereket ért el Hitetlen kollégánk, emlékezzünk csak a Blogtér, az Origo vagy a Nyuuz főoldalára kikerült írományaira. A mostani akciója lehet, hogy nem hoz annyi új látogatót, de biztosan állítom, hogy túltesz Pajti BKV sztrájk idején folytatott szendvicsember kampányán is.
Köztudott, hogy Hitetlen Hawaira készül. Utazását sikerült a seonyár2008 idejére időzítenie, s nem sokkal érkezése után a következő kép árasztotta el médiát:

Kollégánk ott kampányol a seonyár2008 versenyről ahol csak tud, és sosem öncéluan, sosem a saját oldalát hirdetve. Köszönjük neked Hitetlen, köszönjük a seonyár2008 verseny összes résztvevője nevében és kívánunk további jó nyaralást.

15
ápr

Seonyár2008 érmék

   Posted by: admin   in seonyár2008

Különleges érméket készítenek a seonyár2008 verseny alkalmából. Az elsősorban gyűjtőknek és a seonyár2008 résztvevőinek szánt korlátozott számban készülő érméket a frissen alakult Magyar Seo Társaság készíteti. Három féle seonyár2008 érme készül. A legkisebb értékű a seonyár2008 bronz érme, melyen Bart Simpson látható.

A második seonyár2008 érme a sorban ezüst színű és Donald kacsa mosolyog ránk rajta.

A legértékesebb seonyár2008 érme pedig aranyszínben, Michelle Wild idomaival készül.

A Magyar SEO Társaság a seonyár2008 verseny három legjobbjának felajánlott egy-egy seonyár2008 érmekollekciót is.

14
ápr

Seonyár2008 a múzsa csókja nélkül

   Posted by: admin   in seonyár2008

Ma nem jön az ihlet a seonyár2008 blog íráshoz, nem akar megcsókolni a múzsa. Úgy döntöttem körbenézek a seonyár2008 versenytársaim blogjában, talán találok valami inspirálót. Sajnos azonban csalódnom kellett, alig van pár olyan versenyző, aki igyekszik valami tartalmat vinni a seonyár2008 versenybe. Akad néhány kivétel persze, például Stefán blogjának eredeti ötlete amit persze egy linkkel el is ismerek. Aztán ott van még Atomvillanás sokat kritizált seonyár2008 blogja amit megint érdekes elolvasni. Patai Laci blogjára is érdemes volt rákukkantani, bár a seonyár2008 rangsorban még igencsak hátul van. Gondolom Laci még az alapozásnál tart. Dassad blogja nagyon hullámzik, nincs igazán vezérvonala, de jön fel a listán. Találtam egy seonyár2008.eu domaint is, nem nyügözött le, mert túl erőltetett a téma. Kár érte, mert szépreményű domain név. Nem akartam megsérteni egyik seonyár2008 versenytársamat sem, tehát senki ne sértődjön meg.
A rangsorban egyébként jól bebetonozódtam, se előre, se hátra. Reményt ad viszont, hogy a “cangás” kolléga, elég erősen építgette a linkjeit én pedig inkább a tartalomra építettem, szóval talán még több a tartalékom. Ez a linképítés is elég nagy falat. Volt aki a seonyár2008 blogom fiatal kora miatt nem tette ki a linkem, azt kérte, hogy 1 hónap múlva keressem újra. Egy másik kolléga a kevés tartalomra hivatkozva utasított el, pedig vannak nála olyan statikus html oldalak, amik egyetlen lapból állnak és csak a fenálló baloldali kormányt anyázzák. Persze most ez a divat, a gyengeelméjűek divatja.
Ennyit a mai napról, a seonyár2008 folytatódik számomra holnap.

13
ápr

Zsidók és a seonyár2008

   Posted by: admin   in seonyár2008

A zsidók kifogást emeltek a seonyár2008 versennyel szemben. Szerintük a versenyben résztvevő zsidó vallású emberek komoly hátrányban vannak. Felvetésük lényege, hzogy a verseny 3 hónapon át folyamatosan folyik tekintet nélkül arra, hogy milyen nap van. Köztudott, hogy a vallásos zsidó szombaton nem utazik, nem főz, nem használ sem mechanikus, sem elektromos meghajtást, nem nyúl pénzhez, nem dohányzik, nem ír. Emiatt úgy érzik, hogy a zsidó seonyár2008 versenyzőket súlyos válaszútra késztetik a szervezők, vagy a vallásukat tisztelik és szombaton nem érnek a számítógéphez, vagy vallásukat sutba dobva küzdenek a seonyár2008 megnyeréséért akár szombaton is.

A seonyár2008 szervezői egyenlőre nem tudnak zsidó vallású versenyzőről, de elképzelésük sincs róla, hogy miként oldható meg a szombati seonyár2008 szünet. Mindenesetre igérik, hogy próbálnak felkészülni az esetleges zsidó seonyár2008 szereplésre is.

12
ápr

Seonyár2008 indiai szappanoperaként.

   Posted by: admin   in seonyár2008

Egy Indiában futó szappanoperában is megjelent a seonyár2008. A főszereplő elindult a seonyár2008 versenyen. Napi több órát tölt weblapja optimalizálásával, emiatt elhanyagolja családját, munkáját. Élete élrtelmét már csak a seonyár2008 adja. Mindenáron szeretné megnyerni a versenyt. Íme egy részlet a filmből:

Ebben a részben a felesége is elhagyja a férfit a seonyár2008 miatt. A versenyt jelentősen sarkító indiai mű hamarosan látható lesz a magyar kereskedelmi tévéken is Seonyár2008 címmel. A seonyár2008 szervezői jogdíjat követelnek az Indiában élő producerektől.